Néha kimondottan nehéz dolog összeszedni az amúgy holt unalmas életem azon pillanatait, amikor történt valami említésre méltó. A két kezem kevés lenne hozzá, de ha négy lenne, meg tudnám számolni ezeket az alkalmakat.
Persze nem ennyire tragikus a helyzet. Az "unalmas" szó igen csak relatív. Ami másnak jó szórakozás, az nekem valószínűleg tök uncsi lenne. Beállítottság kérdése. Vannak akik szeretik a társaságot, halálra unják magukat ha nem mehetnek el a haverjaikkal egy jó buliba (ezeknek az embereknek általában feltűnési viszketegségük van), én viszont, mivel utálom az embereket, társaságban, emberek közt lenni pedig még ennél is jobban utálok, így nekem az az unalmas, sőt, kín és szenvedés.
Szívesebben társalgok a számítógépemmel. Értelmesebb akármelyik humanoidnál, még akkor is, ha az alaplapja a mai technikához képest egy kissé elavult. De én pont így szeretem, ahogy van... Pont...
Nah ebből csak azt akartam kihozni, hogy az életem egyáltalán nem unalmas, mindig eltudom foglalni magam valamivel (főleg ha azt a valamit "vezérlőpult"-nak hívják) és mindig történik itthon valami, de egyáltalán nem biztos, hogy ezek bárkit is érdekelnének.
Tegnap például eleredt az orrom vére, pedig azelőtt soha sem vérzett.
Na, érdekel valakit? Nem.... ugye? Engem sem! :D
Ez van, ezt kell szeretni....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése