2011. március 1., kedd

Márciusi első

Csak ma, mikor bekapcsoltam a gépet és felnéztem a fészre, tudatosult bennem, hogy március van. Nem mintha ez sokat számítana, ez csak meteorológiai tavasz, pedig az időjárás alapján még sokkal inkább tél. És biza, csillagászatilag még 21-ig tél is lesz, de csak én vagyok olyan megrögzött geós (cseréljük fel a g-t az e-vel), hogy ezt közöljem is. :D

Az ekliptikáról olvastam. Kicsit felfrissítem, megkopott tudásomat. Ezt találtam: "A legnagyobb tengelyferdesége, 97,77° az Uránusznak van. Forgástengelye szinte párhuzamos keringési síkjával, ezért a Naphoz viszonyítva szinte minden létező helyzetet felvehet."

Vizuális típus vagyok, nem ragozom tovább.....

Azért az a megfogalmazás, hogy "A Nap látszólagos éves útja az égbolton" elég furcsán hangzik nekem. Persze, innen, a Földről, mi úgy látjuk, hogy a Nap mozog. Hol alacsonyabban, hol magasabban delel. De nekem ez akkor is olyan, mint a Geocentrikus világkép, ahol is az akkori okosok azt hirdették, hogy a Föld a világ közepe, minden, a Nap is, körülötte kering.

Annyira szeretem ezt a "minden csak nézőpont kérdése" dolgot. :D Mindenre rá lehet húzni. :D Kivéve a matekra, mert a 2x2, bárhonnan nézzük, 4, bár erre is találtam egy poénos irományt. (Amit persze most pont nem találok sehol, de így szokott ez lenni. )

Nah.... jó... Ha már ilyen témánál járunk! Olvastam az sg.hu-n egy 2008 november végi cikket: Újabb bizonyítékok a Mars múltbeli óceánjaira

Mindig, mikor ilyen és ehhez hasonló híreket produkál a tudományos világ, az utca embere frászt kap, vagy felcsillan a szeme. Kiragadják azt, ami szerintük a lényeg, ez esetben, hogy bizonyítékot találtak régi óceánok létezésére, és ebből következtetnek olyan marhaságokra, mint pl a "Biztos volt ott intelligens élet, csak elmentek, de majd visszajönnek és megtámadnak minket"

Na mindegy... Esténként, az aznap összegyűjtött információ morzsákból én is érdekes elméleteket tudok gyártani. Pl, ha már a Mars a téma, egyik este arra jutottam, hogy azért olyan a Mars, amilyen, mert:
1. kb egy időben alakult ki a Földdel, de mivel kisebb, ezért gyorsabban hűlt le.
2. ebből adódóan a magja is hamarabb szilárdult meg
3. emiatt az elektromágneses mezeje is majdhogynem megszűnt létezni
4. ezért, ha voltak is a Földhöz hasonló körülmények (víz, légkör, stb), a Napból érkező káros sugarak, részecskék, divájszok, miegyebek jól hazavágták, na meg persze az sem egy utolsó dolog, hogy kisebb mérete miatt a gravitáció sem akkora, mint a Földön, ami megint csak egy sz*r helyzet
5. szépen lassan a Mars elsivatagosodott és olyan lett, amilyennek mi látjuk ma.

Nagy vonalakban, dióhéjban és tömören ennyi... Írhatnék erről egy könyvet, A Mars rövid története címmel. Ez azért jutott eszembe, mert éjjel néztem egy filmet. Nat. Geo-s doku, kb 2 órás, persze reklámokkal együtt, tehát összesen olyan másfél óra. A Föld 4.5 milliárd évét sűríti bele ebbe az időbe.
Ez egy nagyon érdekes dolog, nem tudtam nem végig nézni, pedig már éjjel 1 volt, csak kicsit hiányérzetem volt. Oké, hogy ebbe a másfél órába belesűríteni a 4,5 milliárd évet jár némi áldozattal (kb, mint térképészeten a generalizálás), de nekem akkor hiányérzetem volt. Ez, szerintem jobb lett volna úgy, ha csinálnak mondjuk 6, fél órás részt és minden nap leadnak egyet. Így több minden belefért volna abból a 4,5 milliárd évből.
Persze, egy rossz szavam nem lehet, pláne nem úgy, hogy nem kimondottan az evolúcióra ment ki a játék, hanem a földtörténeti korok bemutatására, a bolygó keletkezésétől egészen napjainkig, de akkor is. :D Jó volt, szép volt, érdekes volt, úgyhogy megszerzem. :D

Nos, a bajok ott kezdődnek, hogy ilyesmiről annyi mindent tudnék írni. Mármint nem a műsorokról, hanem ilyen geós, Naprendszeres, csillagászatis izékről. Csak ez nem biztos, hogy mindenkit érdekel.
És, ha mondjuk írok 3 oldalnyit a témában, aztán azt nem olvassa el senki, akkor.... nem dől össze a világ. :D Én sem olvasnék el történelmi témában okfejtéseket, irodalmiban vagy festészetben elemzéseket.... Csak vagyok olyan egós, hogy elhiszem, az embert, legyen bármilyen beállítottságú, érdekli az őt körül vevő világ. Max nem egyenletekben írja le, hanem versben, vagy lefesti, stb... :D :D

Úgysem olvastam még soha verset az ár-apály jelenségről. :P

13 megjegyzés:

  1. akko a Föld is olyan lesz, mint a Mars, aztán meg arannyosan felrobban?

    VálaszTörlés
  2. Magyarul az Uránusz nem forog, hanem gurul XD

    Ezek a találgatások a Marssal kapcsolatban engem is szíven szoktak ütni. Azért, mert valahol van (volt) esetleg víz, még nem feltétlenül van (volt) a földihez hasonló élet is. Az élet ugyanis nem víz-, hanem szénalapú (legalábbis a Földön), szenet meg a vízből igen nehezen lehet nyerni, leginkább sehogy.

    Az meg, hogy folyamatosan olyan élet után kutatnak (nemcsak a Marson, hanem általában), ami a Földön is van, egyenesen felháborító. Ha már olyan nagy tudósok, miért nem tudják elképzelni, hogy nem csak olyan élőlények létezhetnek a világegyetemben, akik oxigént lélegeznek, a -50 és +50 celsius közötti hőmérsékleti tartományban képesek létezni, és biológiai felépítésük alapja a szén?
    Ha csak ilyennek tudják elképzelni az életet, nagyon sokáig nem fognak találni semmit...

    (Hehehe... elkívántad a halaimat? XDD)

    VálaszTörlés
  3. (Na, megetettem a dögöket :-P Egyébként ha beraksz mögéjük valami frankó háttérképet (az alkalmazás megengedi a kép beillesztését), akkor tényleg igazi akvárium fílingje lesz a dolognak :-)

    VálaszTörlés
  4. Miért? A Mars felrobbant? :P Elméletben, előbb utóbb, ha a Föld magja is megszilárdul, meg még pluszba összejön ez-az, olyan lesz, mint a Mars, de ez olyan elmélet, mint ide Lacháza. Mint annyi minden. :D A Magban volt egy jó szöveg:
    -Ez a tudomány. Csak tippek.
    -Akkor az a tippem, hogy nem tudja.

    Andi, nekem is ez jutott eszembe arról a szerencsétlen Uránuszról. :D Amúgy a tudósok hozzáállásáról, ami a földönkívüli életet illeti, írtam egyszer, pomt azt, hogy honnan a mákból veszik, hogy egy +80°C átlag hőmérséklettel rendelkező bolygón miért ne lehetne élet? Vagy egy -100°C? Élet bárhol lehet. Akár intelligens is. Legfeljebb nem úgy néznek ki, mint mi, más a testfelépítésük és nem oxigént, hanem nitrogént lélegeznek be.
    Ez a sok, tudósnak álcázott, fehér köpenyes kretén mindenre rá akarja erőltetni a földi élet kialakulásának sablonjait, aztán nagyokat néznek, amikor a saját bolygónkon akadnak rá olyan életformákra, amik a mi "működési elvünknek" teljesen ellentmondanak. :D Még ha ezek mikroszkopikus élőlények is, nem tudhatjuk, hogy más bolygókon nem fejlődtek-e tovább. Úgyhogy a sok PhD-s okoska vegye le végre a szemét eltakaró valamit és használja kicsit a képzelőerejét. :D
    Futtassanak le teszteket... Milyen élőlényt kapnának, ha számunkra halálos UV sugárzás, +80°-os nappali hőmérséklet és mondjuk magas metán tartalmú légkörrel rendelkező bolygót veszünk alapul. :D Nekem van pár tippem. :D

    VálaszTörlés
  5. Ja, a halakat csak úgy találtam. :D
    Visszaszámlálót kerestem, ha már szóba került a tavaszi nap-éj egyenlőség, gondoltam, kiteszek egy visszaszámlálót. :D Csak úgy, szórakozásból. :D Hát, visszaszámlálót nem találtam (illetve de, csak az a foci VBhez volt, valentin napra, meg kutyaf**a ünnepekhez)viszont ráleltem a halakra. :D

    VálaszTörlés
  6. Engem is érdekel a téma, szóval szívesen olvasnék ilyen cikkeket, csak ne legyen túl száraz :D
    Amúgy mielőtt a Föld folyékony magja megszilárdulna, a Nap vörös óriássá dagadna, és bekebelezné a belső bolygókat (Merkúr, Vénusz, Föld, Mars). De mivel mindez csak évmilliárdok múlva esedékes, szerintem nem érdemes elkezdeni pánikolni :):):):)
    Amúgy ajánlok egy jó kis esszégyűjteményt, az egyik kedvencemet: Isaak Asimow - A Hold tragédiája. Ebben kulturális, csillagászati, stb. szempontok szerint vizsgálja azt, hogy mi lett volna, ha annak idején nem szakad ki egy kis morzsa a formálódó Földből, ami később bolygókörüli pályára állt :)
    És persze mindez Asimow szokásos könnyed, humoros stílusában előadva.

    VálaszTörlés
  7. Nem robbant fel, nem aztmondtam:D csak ugye arról van szó hogy a Föld fel fog, szal gondolom a Mars is?
    amúgy ja, biztos van máshol is élet, igen, lehet +100on is... most ott lehet úgy gondolják, hogy itt nem lehet megélni, mert milyen hideg van... Utálom ezt a beszűkült látókört. Elég nagy az univerzum, elférük...

    VálaszTörlés
  8. A Föld? :O Felrobbanni? :O Az ős-Föld túlélte egy Mars nagyságú valami becsapódását is. :D igaz, hogy akkor még olvadt volt a felszíne, úgyhogy még egy olyat, aligha bírna ki XD de ennek az esélye meg kicsi.... még a Hold sem fog a fejünkre esni, mert az meg távolodik tőlünk. :D

    A Napnak kb még egyszer ennyi van hátra, úgyhogy sacc per kábé, van még 4,5 milliárd évünk. :D Viszont Kb másfél milliárd év múlva, a Földön 1 nap = 55 napnak fog megfelelni, úgyhogy készülhetünk a hosszú munkaórákra. :D

    De ezek megint olyan elméleti dolgok.... Mi van akkor, ha történik valami a Nappal (pl most is szórakozik, elég nehézkesen megy neki az új ciklus indítása)és csak 1-2 millió évünk van hátra? :D

    VálaszTörlés
  9. 1-2 millió év? Hova a fenébe aggódsz akkor??? :D

    VálaszTörlés
  10. Már a saját Holdunk sem bír elviselni bennünket, évente 3,5 cm-rel spurizik tőlünk elfele XD Előbb-utóbb - szintén évmilliókban mérhető - annyira messze lesz, hogy a hatása komolyan érezhető lesz a Földön. Persze fokozatosan. Eltűnik az ár-apály, felborul valamilyen szinten az egyensúly, amikor már a Hold-Föld kölcsönös gravitációja nem hat annyira egymásra, egy csomó minden megváltozik. A Holdunk elvesztésével valószínűleg a Földünket is el fogjuk veszíteni.
    Remélhetőleg addigra a fehérköpenyesek már nem hülyeségekkel fognak foglalkozni, hanem megoldják a helyzetet.

    Majd kiderül, mi lesz, valamelyik következő életünkben csak meg tudjuk kuksizni, mi történik ;-)))

    Szép az új akváriumod! :-))))

    VálaszTörlés
  11. Már ki is találtam. :D
    Ezeket a #-es posztokat bővítem, lesz egy Napi tudomány #X az én szemszögemből. :D Érdekes lesz majd olvasni, ahogy ti is véleményt alkottok erről arról. :D Alapanyagnak az sg.hu-s cikkek tökéletesek, meg itt ott néha találok még izgi dolgokat. :D Most pl olvastam egy cikket az agyról, ami szerintem megérne egy misét, ha befejeztem ezt a hülye sörpontyot, meg is írom. :D

    Andi, az a legszebb dolog az egészben, hogy a változás elkerülhetetlen, az ember pedig vagy megtanul alkalmazkodni, vagy elpusztul. Ideig óráig, új fejlesztésekkel túlélhet ezt azt, de előbb utóbb kénytelen lesz alkalmazkodni az új környezethez. (mellesleg, ha erre nem képes, hogy akarna a távoli jövőben esetleg más bolygókat kolonizálni?) A Föld, egészen addig, amíg a Nap el nem nyeli, vagy az ember föl nem robbantja, ott marad, ahol van, csak nem olyan lesz, amilyennek mi ismerjük. Más felszíni formák, más élővilág, Hold sehol, de a Föld megmarad, csak a körülmények változnak. :D

    Ez a jó a Földben. Szívós csaj. :D :D :D Kár, hogy az emberben nincs már meg a kellő alázat iránta.

    VálaszTörlés
  12. A Föld itt marad Hold nélkül is, de ember akkor már nem lesz rajta, valószínűleg más élőlény sem. Élhetetlenné válik a bolygó.
    Ha csak az ár-apályt vesszük, egy csomó biológiai tényező függ tőle (állatok, növények). Ha azok eltűnnek, mert a Hold távolodása/eltűnése miatt nem lesz ár-apály, akkor a tápláléklánc annyira károsodik, hogy teljesen felborul a rend. Egyes állatok, növények kipusztulnak, mások annyira elszaporodnak, hogy az már káros lesz a többiekre nézve - és ide beletartozik az ember is, mint biológiai lény.
    És az ár-apály csak egy tényező, ami változni fog - illetve megszűnni - a Hold elvesztésével.
    Szerencsére az embernek akkor már nem lesz erre gondja, mert régen kipusztul addigra, és szerintem annyi esze meg nem lesz, hogy félretegyen minden hatalomvágyat, egoizmust, pénz utáni áhítozást, és azt kutassa, vajon hova költözzünk át a Földről, ha az már lakhatatlanná válik.
    Már sokszor megállapítottam, hogy az élővilágunk egyetlen abszolút szuicid hajlamú és totálisan ostoba tagja, aki tudatosan a saját maga ellensége: az ember.

    VálaszTörlés
  13. Jaj, elfelejtettem, de most pótolom. Korábban írtad azt, hogy a 2x2 mindig 4. Hogy mennyire nem igaz a matematika, íme, egy feladat. Annyira megtetszett - főleg, miután megfejtettem :-P -, hogy fölraktam a Twitpic-re.
    (A kommentet meglesni nem ér, mert az én egyik drága japán barátom odabiggyesztette a megfejtést.) Ilyen, amikor lehetséges a lehetetlen. Minden sor igaz, minden helytálló, az eredmény mégis az, ami, és bármennyire elképzelhetetlen, még az eredmény is igaz. Lehet gondolkodni:

    http://twitpic.com/43pqci

    VálaszTörlés