2010. október 14., csütörtök

napi agymenések #17

Leszedtem a Póráz két végén-t. Nagyon jó sorozat, sok mindent meg lehet tanulni belőle, ami ahhoz kell, hogy a kutyát megneveljük.

Dióhéjban arról szól, hogy ez a Victoria Stilwell nevű kutyakiképző (eredetileg színésznő, de állatorvos nővére javasolta, hogy kezdjen neki kutyákkal foglalkozni) olyan családokat látogat meg, akiknek gondjuk van a kutyájuk neveletlenségével, agresszív viselkedésével, a szobatisztaságával, de olyan is előfordul, hogy mind három probléma együtt van jelen. A dolog lényege, hogy felméri a terepet, elmondja a családnak, hogy ők mit és hol rontottak el, min kell változtatniuk a saját életükben, és csak ez után mutatja meg hogyan lehet a kutyát ránevelni a normális viselkedésre a pozitív megerősítés módszerével.

Sokat néztem régebben a sorozatot a Spektrumon, úgyhogy pl. Lupának is ez alapján tanítottam meg, hogy mikor sétálni megyünk, nem rongyol ki az ajtón olyan erővel mint egy mozdony, hanem vár, amíg azt nem mondom, hogy mehet. (persze van, hogy már nagyon kell pipilnie és kicsit türelmetlen, no meg aztán hiába megy jól neki a várakozás az ajtó előtt, a lépcsőn úgy húz, hogy repülök utána.... ezen még dolgozni kell... )

Szerencsére mondjuk a Lupa annyira nem problémás, mint azok a kutyák akiken segít, de most azért vettem elő a sorozatot, hogy valahogy szocializálni tudjam, mert elég agresszív más kutyákkal. Na persze megint mázli, hogy nem annyira mint akiken ő dolgozott, de azért nyugodtabban engedném el a futtatón, ha nem kellene azt lesnem, hol jön egy másik kutya, nehogy bunyó legyen a vége...

Úgyhogy sok sikert nekem XD


Jah, jut eszembe.... 2 nap és végem... Miért nem vagyok én 16 éves.... XD

5 megjegyzés:

  1. Sok sikert a blökkencshez... és igen, közeleg a nagy nap :D De már az USA-ban is ihatsz legálisan :D:D:D

    VálaszTörlés
  2. Gondolod, hogy Lupánszkyt még meg lehet nevelni? Bár remélem, hogy igen XD

    Ó, két nap múlva ünneplés, dehogy lesz véged, max. ha sokat iszol =D =D XD

    VálaszTörlés
  3. Ha esetleg nem lenne elég segítség a sorozat, akkor én tudok ajánlani egy lányt, aki már évek óta neveli-tanítja be a saját kutyáit. Nem ez a szakmája, csak kutyatartó-kutyabolond, de már több éves tapasztalata van benne.
    Ha úgy látod, "élő" segítség is elkél, szólj, és összehozlak benneteket.

    VálaszTörlés
  4. Huhh... az nagyon jó lenne =D

    Tudod, mert más látni a sorozatban, hogy hogy csinálják, ráadásul azt a 2-3 hetet összesűrítik 20 percbe, és más élőben csinálni úgy, hogy egy hozzáértőbb ember esetleg ellát plussz tanácsokkal is.

    Úgyhogy azt megköszönöm =D

    VálaszTörlés
  5. Oké! Az emiljét nem tudom, de megadom a blogjához a linket - legalább látod, milyen kutyabolond a lány :-D -, a francbukkon pedig megtalálod az ismerőseim között. Dömse Annának hívják, ott tudsz neki privit küldeni, hivatkozz rám nyugodtan.

    A blogja: http://alitaangel.blogspot.com/

    VálaszTörlés