2011. szeptember 20., kedd

Egy kis feladvány

a) axZbUKonTcYMÁléOiLütaDOőZwMxűAM
b) DjmjjoslÉdjjhPséoaRánslrAnmvopdWsőmXyl
c) kZKaxbOWűELnőAéItHnTlkdSkj
d) 3,5,7,9,11,13,16,18,21,23,25,27

Na, aki megfejtette, az (feltéve, ha ismerős) fészbúkon írja meg nekem a megfejtést. :D :D :D :D :D

Tök triviális a dolog, egyszerűen csak nem akartam nyíltan leírni :D :D :D :D

Amúgy minden oké, jól vagyok (per pillanat nem, mert fáj a fejem), elvagyok, élek és virulok. :D

Hétfő reggel, mikor suliba mentem, azon filóztam, hogy 3. hete vagyok itt, de már szinte tök otthonosan mozgok. Legalábbis ami a suli és a koli, csoporttársam albérlete és ezek környékét illeti. :D Ergo a belvárost ismerem, tán még jobban is, mint Budapestet. Ennek persze csak annyi az oka, hogy Budapest 5x ekkora :D :D :D

Szerdán megyek haza, intézkedem egy kicsit, meg elhozom azon fontos eszközöket, amiket én okos fent felejtettem, de élni nélkülük nem tudok. Ilyen pölö a számológépem. Anélkül szart sem érek. Kaptam ugyan kölcsönbe egy másikat, de kezelni azt nem tudom. XD XD

Ez van, a sajátomhoz szoktam hozzá. :D 2004 szeptembere óta megvan, ami barátok közt is 7 év (és még nem kellett benne elemet cserélni), így csak azt tudom kezelni. :D Ami fizika órán nem egy utolsó dolog. :D

No, mindegy :D

Amúgy már csak 26 és 23 :D :D :D :D :D


Másfelől meg:

-Mi a baj fiam?

-Fizikából kaptam egy karót, mert nem tudtam egy olasz fizikus első nevét, akiről a feszültséget nevezték el, csak azt, hogy valamilyen Volta...

-De hülye vagy fiam, hát Dzsontra Volta!

*****

-Minek a mértékegysége a szellem/négyzetméter?
-A lidércnyomásnak

****

Úgy bederivállak, hogy a jóisten sem integrál ki

****

-Mire táncol a matematikus?
-Logaritmusra
-És az informatikus?
-Algoritmusra

****

-Mi az ellenállás mértékegysége?

- Partizán/négyzetkilométer!

****

Tantárgy-magyarázat:
Ha robban, kémia.
Ha nem működik, fizika.
Ha zöld, vagy izeg-mozog, biológia.
Ha érthetetlen, matematika
Ha értelmetlen, közgazdaságtan.

****

Búcsúbeszéd a villamosmérnök temetésén. Jó vezető voltál, mindig nagy volt körülötted a feszültség, de most, hogy kiverted a biztosítékot, földelünk.

Ja, jut eszembe. Van fészen ez a 30 napos zene cucc, ahol a különböző kritériumoknak megfelelő zenét kiválasztva, az ember kiidegelheti az ismerőseit, amiért már megint telepakolta az üzenőfalat zsötáb linkekkel. :D

Gondoltam, ez jó buli és én is elkezdem, de nem akartam teleszórni ezzel a fészt, így inkább itt, a blogon tennék be naponta egy egy számot. :D

És akkor lehet azt is kommentelni. :D Persze lehet, hogy egyszer egyszer ki fog maradni a napi zene, de hát ettől még nem fog összedőlni a világgazdaság. :D


Nah, akkor kezdjük is el. :D Nektek addig is jó rejtvényfejtést. :D :D :D :D :D

(ha nem megy, segítek. De azt is fészen :P )

Day 01 – Your favorite song:


2011. szeptember 13., kedd

Napi agymenések #30

Szép kerek szám. :D

Nah, volt menedzsment órám... A fene sem érti, mi a túróért van TTIK-n ilyesmi, de ettől eltekintve nem volt rossz óra. Tipikus lógós. Vagy bejársz rá, vagy nem, mindegy, mert az anyag felkerül a netre és aki azt megtanulja, írhat ötöst. A tanár sem igazán figyeli, ráadásul 300 hallgató csücsül egy teremben ilyenkor, így rálátása sincs sok, ki jár be, ki nem.

Aki bejár, az max röhög egy jót, más érdemi jelentősége nincs a dolognak. :D
A környezetvédelmis akármi dettó.

Megérkeztek a diákok is, holnap megyek átvenni, meg a bérletet is, meg megigényeltem az iskolalátogatásit is, utána lesz egy fizikám (ami tök jó óra, szeretem), megveszem a flancos, csodaköpönyegem és visszazúzok a koliba.

Csütörtökön fizikás gólyaavató szalonnasütögetés lesz, amit én nemes egyszerűséggel gólyaalázónak hívok. :D Hát fix, hogy én nem megyek el. :P

Páran már kitaláltuk, hogy lesz jobb dolgunk is, úgyhogy a csütörtöki program meg van oldva.
Pénteken meg.... hát.... kémia labor lesz. Izgi! Előre félek, hogy fogok kinézni. :D

Nah, mindegy...


Koli.... még midig ki van a hócipőm. :D Éjjel is, enyhén részeg (szarkazmustábla) úriemberek ordibáltak, mentek bulizni. A f@sz ki volt velük. :D

mindegy :D Eljön még az én időm :D


Jah, mielőtt elfelejteném!!

Szegedi produktum


Remélem nem szorul magyarázatra :D

2011. szeptember 7., szerda

Napi agymenések #29

Remélem, hogy a 29 jön és nem a laptop akar átb@szni.... :D

Aki blogol, az tudja, hogy nincs is jobb dolog annál, mint amikor megnyitjuk az új bejegyzés részleget és telehintjük azt marhaságokkal.....

Vagy érdekességgel....

Vagy nemi életünk legintimebb pillanataival......





A süti recepteket már meg sem merem említeni....




Na, mindegy, ez mind csak azt bizonyítja, hogy kicsit nagyon fáradt vagyok. :D Igazából csak arról akartam írni, mi történt az elmúlt 2 napban. :D

Komolyra ferdítve a szót, ami tőlem elég idegen, aki blogol az arról ír, ami épp foglalkoztatja. A különbség csak annyi a blog és a napló között, hogy a naplónkat valamiért 7 lakat zárja el a kíváncsi szemek elől, míg a blogot a világ legutolsó marhája is elolvashatja, ami vagy jó dolog, vagy nem... Az én esetemben inkább nem.... A feedjit-en továbbra is érdekes gugli találataim vannak. Nem részletezem :D
Lsd.: (nem drog) "feedjit hírek"

No... ami engem mostanság foglalkoztat -és valószínűleg még 1-2 hétig fog is-, az per pinanyalat az egyetem.

Azt hiszem, egyedül én éltem eddig burokban. Van vajon rajtam kívül olyan ember a koliban, aki most járt életében először Szegeden?
Tök jó város...

Na, ezt csak azért írom, mert ma, mikor hazajöttem (mert hazaugrottam ezt azt elintézni) és a 173E jelű viszonylaton utaztam a Móricz felé, volt egy matt részeg pasas a buszon, aki fennhangon szidta a cigányokat, meg Orbánt... Vicces látvány volt. Szegeden ilyennel még nem találkoztam. (Pogácsákat szórt kifele a szatyrából, az egész busz csupa morzsa volt. Kényszert éreztem rá, hogy erőszakot alkalmazva leszállítsam a járatról, azaz, hogy úgy picsán rúgjam, hogy elrepül az első detoxig.)

Ellenben a cigány asszonnyal, aki két nap egymás után jósolni akart nekem. Hát, elmehet a halál külső szaporító szervére fitymasúrolónak. Nekem aztán ne jósoljon, mert megjósolok neki egy olyan maflást, amit az ükunokái is emlegetni fognak. :D Meg én is, ha megjelenik a szűk családi köre. :D

Holnap rohangálni fogok jobbra, illetve balra, aztán este megyek vissza Szegedre. Pénteken kémia labor lesz!!! :P Egy csomó hülyeséget kell beszerezni, kezdve a köpennyel, a pipetta nyavalyán keresztül egészen a gumikesztyűig.... Úgy fogok majd kinézni, mint

a) Frankeinstein
b) Gonosz, világuralomra törő tudós, amikből sok van a "szuperhős" filmekben (nem szeretem őket) [ Mármint a szuperhősös filmeket ]
c) Inszert csííííízburger híííír (ergó, mint egy elmebeteg)

A tetszőleges aláhúzandó vagy bekarikázandó, de olvasóként csak egyet lehet választani. :P

Amúgy tényleg mindjárt beájulok, olyan álmos vagyok, úgyhogy azt hiszem, most nem írok le több marhaságot, inkább lefekszem és holnap vagy holnap után írok egy normális bejegyzést a dolgokról. :D

Persze ezt a bejegyzést, felelősségem tudatában közzéteszem, ha már megírtam. :D

Ne kövezzetek meg érte..... nagyon....

2011. szeptember 5., hétfő

Első nap a suliban

Hogy lassan már közhelynek számító mondattal éljek. :D

Nah, hát drágáim, megvolt életem első egyetemista "munkanapja". :D Zengjünk hallelúját!

Marha jó dolog ez az egyetemesdi, én valami durvábbra számítottam (ami késik, nem múlik), a tanárok jófejek, kimondottan segítőkészek. :D Persze csak azok, akikhez én járok. Pár csoport társam pl ennek ellenkezőjéről számolt be. Csak, hogy egy példát említsek. Általános fizika gyakorlat: Srácot megvártam, mert nem talált vissza a kolihoz (ja, igen, rajtam kívül a harmadik fizikás koli lakó, akivel eddig találkoztam. :D ). Kérdem, milyen volt az ő fizikája, mert ő más tanárhoz vette fel a tárgyat. Aszondja, durva. Meg kell tanulniuk jövő hétfőre a görög ABC betűít nagy és kis betűvel, a definíciókat, amiket középsuliban vettek át fizikából és ha ez még nem lenne elég, így év elején, adott nekik pár számolásos feladatot is. :D

Koli reloaded: Első éjszakám a koliban nem mondható épp nyugalmasnak és pihentetőnek. Korán lefeküdtem, de amint elaludtam volna, beindult a tucc tucc. Kb beleremegett az ablak. Utána meg, az enyhén ittas -azért írom, hogy enyhén ittas, mert jobb szó nincs a dologra, max ocsmányabb- lakóközösség artikulálatlan és hangos beszélgetésétől volt zajos a szint.

Ekkor komolyan megfordult a fejemben, hogy félévkor, mikor már kialakultak a dolgok (értem ezalatt, hogy tudni fogom, mennyi pénzből kell gazdálkodnom / hó) elemgyek albérletbe. A másik dolog, ami miatt per pillanat ezen töröm kicsiny agyam velejét, hogy a kolit nem épp nekem találták ki. Ennél én kicsit függetlenebb vagyok...

A szobatársak amúgy jófejek nagyon, de nekem ez az egész túlzsúfolt.

(most is megy a tucc tucc, kezd most is megfájdulni a fejem ettől a monoton bumm bummtól)

Nah, úgy összességében eddig jó a dolog, majd meglátjuk, mi lesz a véleményem a vizsgaidőszakban :D :D :D :D :D

2011. szeptember 1., csütörtök

Eddig térképész voltam.....

...most már fizikus vagyok.....

Vagyis inkább fizikus tanonc, bár a "fizikus" definíciója a fizikus hallgatók folyóirata szerint más. :D

Szóval most már papíron is a szegedi tudomány egyetem tanulója vagyok, vagy hogy is szokták ezt nevezni a felsőoktatásban. Tegnap megvolt a beiratkozás. Előtte meg, mint azt meséltem vala, gólyatáborban voltam.

Életemben nem voltam még olyan fáradt, mint kedd este. Alig álltam a lábamon, és ez nem csak az elfogyasztott 3 sör és 1 jéger miatt volt. (mellesleg az egyik sör grépfrúúúútos volt)

Azt tudni érdemes, hogy a Károlyi koli gólyáit négy színre osztották. Én kék voltam.
A kék csapatról pedig tudni érdemes, hogy a legbevállalósabb csapat volt és a legkirályabb embereket volt szerencsém megismerni.
Ezek után nem meglepő, hogy a 3 napon át tartó vetélkedőt mi nyertük meg. :D

Természetesen a többi csapat is nagyon jól teljesített, ahogy a főgólyák elmondták, a kolis gólyatáborok történetében még soha nem volt ilyen szoros az állás.

Innen is gratula minden csapatnak, a kékeknek meg nagy ölelés, királyak vagytok!!! :D

A vetélkedők feladatait nem részletezném.... és azt hiszem, a blogon nem is igazán fogok róla beszélni, de még személyesen sem, elég legyen annyi, hogy szívatós feladatok voltak, itt ott talán még szemetek is, de összességében viccesek. :D (a vizes vetélkedőt viszont egyáltalán nem tartottam viccesnek, utálom a vizet)

Az after partykat sem nekem találták ki, az a fajta zene, amit adtak, nem az én deviáns ízlésemnek megfelelő, így ha lehetett, távol maradtam a "pajtától".
Volt viszont léghoki, amiben lealáztam újonnan szerzett pajtásaimat. (egy vereséget és egy döntetlent leszámítva) Igen, léghokiban profi vagyok, imádtam vele játszani anno "Kennedyékkel" a Westendben. :D Húúú, velük vajh mi lehet? Rájuk kell írnom.

A kaja finom volt, de kettő kivételével az összes úgy lángolt, mint a pokol minden tüze egybe véve. :D

Szóval én még most is azt mondom, hogy ezt a 4 napot máshogy is eltölthettem volna, de nem bánom, hogy így alakult. :D

Vasárnap lesz az eskü, kapunk kitűzőt, itt avatnak minket egyetemi polgárokká, úgyhogy izgi lesz. Még izgibb, hogy a fizika szak szervez CERN látogatást, ha jól emlékszem a cikkre, minden év márciusában... De idén volt, és tervezik jövőre is, így ez kötelező menet lesz számomra. :D
Hátha ihletet nyerek ördögien gonosz találmányaimhoz, amikkel leigázom a világot...


Ezt az utolsó mondatot tekintsétek le nem írottnak.....


Szóval jól telt a hétvége, de még most is olyan fáradt vagyok, mint a mekis sütőolaj nap végére és attól "tartok", lesz még hasonló bulikban részem. Állok elébe. :D

A szobatársaimra leszek kíváncsi. Ők nem voltak a gólyatáborban, ők csak hétvégén költöznek be. Kicsit tartok tőlük, de reméljük a legjobbakat. :D

A koliról: Elég spártaiak a szobák. Sőt, tán több is, mint spártaiak. Kicsit ki kell majd csinosítanom, mert minimum 10 hónapig ott fogok lakni, így nem árt, ha kicsit egyedivé teszem a részlegem. :D Van is pár ötletem, úgyhogy hajrá!

Net: A koli szobáiban egy végpont van, így a szobatársaknak össze kéne dobni a pénzt egy wifire.... vagy rúúúterre.... nem tom, mi a rendes neve, én mindent wifinek hívok, amin keresztül netet nyerek kicsiny gépemre. :D Én viszont inkább vennék egy mobilnetet, mert akkor arról annyit netezek, amennyit akarok, és ha ahhoz van kedvem, még zenét is tölthetek le anélkül, hogy nyakon vágna a házmester. Ez viszont még bele telik egy kis időbe, így az elkövetkező pár hétben fájdalom, de nem sokat leszek (újfent) net közelben.

Közlekedés: Szeged közlekedése (bennszülött budapesti szemmel) meglepően jó. Sőt, tulajdonképpen ugyan olyan, mint Budapesten. A buszok, villamosok és trolik sűrűn járnak, így ha reggel lekésem, nem kell idegelnem magam, hogy csak fél óra múlva jön a kövi. A hálózat pedig bővül. :D
Ott a Tisza is. Szeged minden tekintetben Budapest, csak kicsiben, leszámítva, hogy nincs hegy. Ez pedig nálam abszolút pozitív, így ha esetleg valaki félreértené, nem, nem negatív értelemben Budapest. Kifejezetten pozitív. :D

Azt hiszem, jól fogom magam ott érezni. Az elején kicsit macerás lesz a dolog, de majd belerázódom. :D

Az itthon maradottaknak: Igyekszem sűrűn hazajönni. Nem vagytok lesajnálva, úgyhogy ha igényt tartotok a társaságomra, csak jelezzétek felém bátran. :D

Úgyhogy nincs is más hátra, mint sok szerencsét kívánni az immár egyetemi hallgató, leendő fizikus és őrült zseni.... ömmm



Sok sikert Gizmocska!! :D :D :D :D :D :D



Ja, és a..... halaimat etessétek meg néha.... ott lent....