2011. január 5., szerda

Napi agymenések #24

Jajj, a blogom második szülinapja annyira lefoglalt, hogy eszembe sem jutott a trek portál, szintén második születésnapja.

Mondjuk tény, hogy én nem is a megalakulásakor regisztráltam, hanem arra rá 3 hónappal asszem... lehet 4. Na de akkor is majdnem az elejétől fogva ott vagyok. XD

Sajna az utóbbi időben az aktivitásom kimerült abban, hogy napi 3 - 4 alkalommal felnézek, és ha kell valamit moderálni, azt megmoderálom. Talik sem voltak az elmúlt időben, csak pár tagunk találkozgat néha privátban, amiről a fészbúk kiírásokból tudok, de nagy, össznépi találka nyár közepe óta nem volt. Egy ideig hiányoltam az összejöveteleket, eddig egy, a pécsi találka kivételével mindegyikre elmentem, a hangulat általában jó volt, de az utóbbi talik egyre inkább a mérték nélküli ivászat felé tolódtak el. Ettől függetlenül jól éreztem magam rajtuk, de valahogy a kedvem kicsit elment a dologtól.

Most lenne egy találka februárban, Érden. Helyileg jó volna, a sétákat beleszámítva 20 perc a főhadiszállás és most úgy tűnik, hogy helyre akarják billenteni az egyensúlyt trekkes játékokkal.

Nem hangzik rosszul. De elkezdtem számolgatni. Most, a terveim szerint minden héten lenne pacigolás. A tali szombaton lenne. Az órák -nevezzük A hétnek- pénteken és -nevezzük B hétnek- szombaton vagy vasárnap vannak.

Ha A hétre esne a tali akkor az azt jelentené, hogy pénteken lemegyek kecskemétre, onnan haza és szombaton találka. Ha B hétre esne, akkor ha szombati nap egyáltalán nem jó, ha vasárnapra, akkor megint csak: pénteken le, szombaton paci, utána haza és vasárnap tali.

Ezzel egyébként baj nem lenne, csak anyagilag nem jönnék ki túl jól. XD Szegény férjuram pláne nem. XD
A rohangálásról Budapest-Kecskemét-Érd között már nem is beszélve.

Árban, mindennel együtt -beleszámolva a közös költséget és az esetleges +, away team-es költségeket is, az előző talikból kiindulva- kb 12 ezer lenne.
A barátokkal találkozni, felbecsülhetetlen. Mindenre ott, a Master card. XD XD XD XD XD XD XD

Nah de komolyan. Nem anyagiaskodásból mondom, hanem azért mert nem vagyok benne egészen biztos, hogy ezt a költséget, nem én hanem szerencsétlen férjemuram, bevállalná e egy, alkoholmámoros társasjátékozással töltött délutánért. Én csak nem tartom reálisnak.

Ezen kívül én speciel bármikor szívesen találkozom bárkivel, Opcsival egy ideje tervezünk is egy lájtosabb kakaózást valami kellemes kis beülős helyen. Aki kíváncsi rám az meg írjon nekem egy üzenetet fészen hogy fussunk már össze valamikor XD (ilyet eddig ha jól számolom, 2x kaptam, de egyik sem portál tagtól jött xD) De ez így nekem valahogy most nagyon nem menne.

Oké, lemondhatnám a pacigolást, de miért tenném, ha tetszik, meg szeretem csinálni? XD
Hogy találkozhassak a portál lakókkal. De ez esetben az előző bekezdés lép érvénybe, ha valaki látni szeretne, hívjon fel, vagy írjon fészen levelet. Ha dumálni akar velem, vegyen fel msnre, stb.

Nah ebből a számvetésből végül odáig jutottam, hogy valószínűleg szívesebben megyek ki Heténybe (vagy hova a fenébe) lovagolni, mint Érdre trek társasozni és sört inni. =D
Egyelőre.... persze addig még van egy - másfél hónap, még alakulhat. =D





de nem... érzem, hogy nem fog....

30 megjegyzés:

  1. Kicsit késő már szerintem helyrebillenteni az "egyensúlyt". Erre lett volna jó 1 év, mégsem történt semmi.
    Nagyon eltolódott a dolog a piálás felé, a Trek pedig háttérbe szorult. Én nem iszom, mások vedelése sem túlzottan érdekel, a Trek-et pedig már nem tudom úgy megosztani másokkal, amennyire én szeretném, ezért (is) hanyagolom a Portált már X hónapja. Már nem az, ami régen volt. Szomorú, de ez van.
    Engem nem érdekelnek a játékok, ellenben másról szinte szó sem esik, így az egész Portál egy átlagos közösségi oldal szintjére esett vissza.
    Nem kérek a beszólogatásokból sem, sem az igazságtalan kioktatásokból, szóval inkább hanyagolom az egészet, végső soron én járok jobban. Akivel akarom, azzal így is tudom tartani a kapcsolatot.
    Az érdi buli anno jó volt, de az már rég volt. Azóta sok minden megváltozott, és nem jó irányba.

    VálaszTörlés
  2. Gizmo, micsoda eszmefuttatás... XD

    Remélem, nem előre történő nyilvános mentegetőzésnek szántad, hiszen hogy elmész valahová, vagy sem, azt te döntöd el, senkinek semmi beleszólása nincs. Legfeljebb elfogadhatja a döntésed. Vagy nem. De ez meg már az ő döntése :-P

    VálaszTörlés
  3. Drágám. Szerintem ez a kocka pártí már az elejétől fogva a piálásról szólt, bár 2009 májusa nem tudom, mennyire volt az eleje... De emlékezzél, mikor nálunk volt, akkor is úgy be volt majdnem az összes baszva, ugye tisztelet annak a kb 3 darab kivételnek) hogy szivem szerint leszúrkáltam volna mindet, a hej hitlerezős balfaszokkal az élen... Szal ha annyira helyre akarnák billenteni, akkor valamiféle alkholomentes buli lenne. Dehát mit várok mást. szerintem is jobban jársz a lovaglással XD

    VálaszTörlés
  4. Erről van szó. Aki eddig nem voltozott meg, az ezután sem fog, hiába mond fűt-fát-bokrot-virágot. Ha egyszer talán tényleg trekes lenne a tali, előbb-utóbb akkor is előkerülnének megint a piásüvegek, és minden menne a régiben.
    Szóval inkább hanyagoljuk. Ez nem előre mentegetőzés, hanem logikus eszmefuttatás.
    Mindenki érezze jól magát a saját kulturáltsági szintjének megfelelő közegben.
    Lovagolni valóban konstruktívabb dolog... pláne lovon :D:D:D:D:D

    VálaszTörlés
  5. De most tényleg. Miért nem írtok egy-egy ilyen ivászatnak nevezett találkozó után olyat a közösbe, hogy: "Legyen a Star Trek portál neve ezentúl 'Basszunk be portál'!" És komolyan. Kérd meg az admint, hogy csináljon egy ilyen szavazást. Ne ezzel a Basszunk be dologgal, de valami hasonlóan ütős és szurkáló gúnynévvel. Valamint egy köszönetnyilvánító körlevelet is kellene küldeni annak a díszes társaságnak, akik ezeken a "Trektalikon" mind ottvannak, egyikről a másikra. Azzal a szövegtörzzsel, hogy "Köszönjünk, hogy hozzájárultál Te is a portál eredeti miértjének szertefoszlásához, valamint ahhoz, hogy az alapítók gondolatai nemsoká elvésznek a szingularitásban..."

    Mondjuk én nem látok bele, de minél erősebb nyomást tesztek arra a kemény magra, aki kezdetektől fogva jelen van, akkor el lehet érni javulást. Csak tenni kell érte, ha akarjátok. Nem újat kell csinálni, mert teljesen értelmetlen(nek tartom). Nem elmenekülni kell a "sok iszákos hülye" elől, hanem azokat kell távozásra bírni. Olyan körülményeket kell teremteni, amik a portálosoknak megfelelnek, de a söpredék elmenekül.

    Gyuri: Te meg a faszér hagyod rájuk. Nagy a szád, nem? Akkor meg szólj vissza úgy, hogy az moderálhatatlan legyen, de olyat válts ki a másikból, hogy azt moderálni kelljen. Ennyi a lényeg. Aki normális, és a ti gondolataitokat osztja a portállal kapcsolatban, annak ez tetszeni fog, hogy van olyan, aki kiáll azért, amit x ideig rendesen csinált és lehet, hogy azt mondja, hogy "Igaen baszki. Ez így van. Nem ilyen volt, rendet kell itt tenni." Mert amit valamelyik nap az üzenőfalon láttam Eszternél, hogy az egyik kissrác, aki nemtomkinek lett a fiúkája, az milyen hangot enged meg magának egy olyannal szemben, aki az egészet összerakta (admin), azért az kicsit túllő a célon. Hogy ilyen szavazás legyen, meg olyan, meg miért nem került be. Esküszöm, hogy az ilyet rég úgy picsánrúgtam volna, hogy a lábát többe nemhogy ne tudja betenni, hanem ne MERJE betenni önszántából. Miért nem szanáljátok ki a selejtet? Nem maradt a portálon egy olyan ember sem, aki a Ster Trek-ért van fent?

    A végtelenszámú játékok... Ezt mondtam Eszternek is: Minél több, annál hamarabb unnak rá. Az összesre. Egy vagy két olyat kell kitalálni, ami mindenkinek 90%-osan tetszik és láss csodát... Menni fog. :O

    Sajnos egyébként nagyon sok helyen így van (cseteltem én is eleget, tudom), hogy abban a pillanatban, ahogy a tagok közé újak kerülnek, majd az újak létszámban vagy meghaladják, vagy túllépik a régiek számát, akkor a "többség dönt, egység nyal" nevű játék lesz a befutó. Ami ugye nem jó a régieknek. Vagy ottbóvan a másik, miszerint aki a régiek közül "átcsábítható", az fertőz is. Átcsábít a "ne trekkezzünk baszod. igyunk vááá" címkéjű társasághoz. Ezt csírájában kell elfojtani szerintem.

    Bocs, hogy ilyen durva lett, de nem nagyon tudtam tolerálni ezt a "jajjistenem milegyen" hangulatot. Ha tényleg akartok változás, visszaváltozást, akkor lép is kéne. Radikálisan, ha ennyire elburjánzott a szara berkeken belül. Ajánlom a Domesztoszt. :)

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Bocs a hibákért, nem olvastam át. Ahoz képest nincs is sok. :D

    VálaszTörlés
  8. Demostna. HA van pár emberke, azonos érdeklődési körrel(Star trek) akkor mér az a legjobb szórakozásuk, hogy mocskos zsidónak, hej hitler, és úgy bebasznak mint az állat? Mi vagyunk a buszosok... ugye. mi mikor talikat csinálunk(vagyis rég volt...) nem basztunk be, hanem elmentünk egymás buszaihoz, oszt jól éreztük magunka. Star trekéknél ez mé nem működik? Vagy az túl snassz lenne? vagy ciki, stréber, vagy mi baj azzal ha nem fetrengve okád a buli végére?

    VálaszTörlés
  9. Pedig nem is szoktunk olyan sokat inni.
    Sőt... ha jól emlékszem épp Neb szokott lenni az éllovas a piálásban(amiben mondjuk különösebb gondom nincs)

    Minden esetre azért hiányoznátok.
    Szerintem valamivel vonzóbb vagyok egy lónál... persze lehet, hogy nem... bizonyos méretekkel még én sem tudok versenyezni, ezt belátom. (nincs akkora fejem ugye...)

    Egyébként az lightos italozgatást is lehet stílusosan csinálni.... Klingon vérborral pl:P vagy Romulán sör...

    bizonyos emberek nélkül nem is lenne már igazán "páj-páj" a buli.

    Na persze... ezt én mondom csak, és nekem mindenki hiányzik.... még opcsi is XD

    VálaszTörlés
  10. Kedves Gizmo (és mindenki)!

    Szerintem az egész portál nevében mondhatom, hogy nagyon örülnénk neki, ha el tudnátok jönni a talira (ez vonatkozik Neb-re és Opcsira is, meg mindenkire aki érdeklődik). Mindazonáltal nem kényszer a disznótor. A portál és a társaság abból áll, amit a tagok hozzátesznek. Sokan aktív emberek az oldal életében, sokan pedig nem. Mi például teszünk valamit az oldalért és a közösségért, hogy az fennmaradjon, titeket ellenben nagyon-nagyon régen nem láttunk. Természetesen igyekszünk mindenkinek a kívánságát és véleményét meghallgatni a dolgokkal kapcsolatban. Viszont távolról könnyű kritizálni azt, amiért ti nem tesztek semmit. Ha máshogy szeretnétek a dolgokat, akkor gyertek és mondjátok meg, senki nem fog megakadályozni és (pár kivételtől eltekintve) nem fogunk oltogatni senkit azért mert elmondja a véleményét, sőt még igyekszünk is tenni azért, hogy mindenkinek jó legyen. Néma gyereknek viszont anyja se érti a szavát, ahogy a jó öreg mondás tartja. A talik tényleg elvtávolodtak az utóbbi időkben a Star Trek sémától, azt azonban ennek ellenére sem mondanám, hogy mértéktelen italozásba fulladtak a dolgok, mert részeg embert (tán Neben és Dokin kívül /no offense/) egyetlen találkozón sem láttam és valóban egy portál-találkozónak nem is az alkohol a fő célja. Épp ezt belátva igyekszünk most egy olyan találkozót szervezni a visszahozza egy kicsit a régi szép időket és ráncbaszedi az oldalt, meg a tagokat. Szóval, ha van kedvetek mindenképpen gyertek, ha pedig nincs... hát nem kényszer a disznótor :)

    Kes

    VálaszTörlés
  11. "mert részeg embert (tán Neben és Dokin kívül /no offense/) egyetlen találkozón sem láttam"

    :DDDD jó neked. Bár én ugye nem tartozom ebbe a körbe, és a világért sem szólnék bele... de azzal az egyetlen talival tudok csak előjönni, aminek sajnálatos módon a részese voltam: 2009 május. Ott a kb 20 emberből HÁROM nem volt bebaszva... :( Abból egy a pornósbácsi volt, egy csaj meg egy másik csávó. a többi taliról nem tudok nyilatkozni.

    VálaszTörlés
  12. há nyugodtan gépezek a szobámba, azt beront két fasz hogy hejj hitler. há aszittem ott baszom hozzájuk a monitort :O eleve az én lakásomban senki ne hitlerezzen, igen zsidó vagyok, akit zavar bekaphatja... otthon az anyukájának hitlerezzen, az biztos értékeli.

    VálaszTörlés
  13. Hát azért változott egy-két dolog azóta Taky és Kes Kb a legutolsó hatalmas durvulásom júliusban volt a névnapomon, az a bizonyos szerda, ugye... Páran értik XD Nem veszem sértésnek, hisz akkor valóban azok az idők voltak, viszont...

    Utóbbi hónapokban pedig már csak nagy ritkán, mivel amióta dolgozom, eléggé megváltozott a véleményem ezzel kapcsolatban. Én is inkább csak a pihengetős, nyugis, beszélgetős dolgokat csípem =D Végül is mondhatjuk, hogy a munka előtt igazi főiskolásként, GAMF-osként viselkedtem XD Na meg nem védekezésként mondom, mivel tény, hogy tekintélyesen fogyasztottam annó az italokat, de a korábbi... na mindegy, én nem kreálok vitát ilyen dolgokon XD

    Ha jobban belegondolok, inkább már csak az otthon pihenés az, amit előnyben részesítek XD Folyton kérdezik is, miért nem vagyok képes bemenni esténként a városba (a legröhejesebb az volt, amikor azt írták, hogy felelősséggel tartozom értük, ha én nem megyek, ők sem mennek sehová – hát gratulálok). Kérem szépen azért, mert örülök, hogy pihenhetek =D Elég volt beletanulni a munkába, mellette készülni erre és arra a vizsgára, stb. Persze nem szent beszédes szeretnék írni, néha be-becsúszik egy, mint az első céges buli, de hát az már csak ilyen, elég ritka már.

    Ha nem is megyünk a találkozóra, attól még össze tudunk ülni bármikor, csak szervezés kérdése az egész, nem kell ahhoz "páj-páj"-os buli.

    VálaszTörlés
  14. Na... kezdem az elején. XD XD

    Előszöris: Nichye! Az első tali, az első tali. Mindenhol vannak olyanok akik többet isznak a kelleténél, néha többen, néha kevesebben. Az alkohol mindenkiből mást hoz ki. Nekem is voltak olyan pillanataim az elsőn amikor azt mondtam, jééézus, ezek normálisak? De igen, normálisak, jófejek, csak ezt hozta ki belőlük az alkohol. Na, ez van... ELhiheted az utána való talikon nem volt ilyen, (A pécsiről nem nyilatkozom, értesüléseim szerint ott rengeteg pálinka fogyott, nem voltam jelen, nem alkotok véleményt)még azokon a találkozókon sem, ahol már inkább az ivás felé tolódott a dolog.

    Bár azt nem tudom kik voltak a hejj hitlerező úriemberek, lehet hogy a többi talin ott se voltak.

    Kes: Kössz a kommentet, többször is járhatnál erre, érdekes véleményeid szoktak lenni a dologról!

    Bár azzal azért nem értek egyet -persze csak ha magamból indulok ki, más nevében nem beszélek- hogy semmit nem tennék a portálért, elvégre moderátor vagyok. Ha szükség van rá moderálok, szólok a tagoknak, hogy ezt így meg úgy nem kéne. Nyilván ez nem ér föl 70 kép, 15 cikk és 8 hír beküldésével, de szerintem mi, moderátorok is kivesszük a részünket a portál életből, még akkor is ha más módon.
    Az meg már teljesen más kérdés, hogy a közösségi életben én mostanában nem vagyok annyira aktív. Túl sok mindent nem tudok hozzászólni a dolgokhoz, ha pedig mégis, akkor úgyis megteszem. =D

    VálaszTörlés
  15. Bocs, hogy megint jártatom a szám, de ugye szólásszabadság van...

    Taky:
    "a lightos italozást lehet stílusosan csinálni". Nekem úgy tűnik ott a pont. Lehet hogy én vagyok a maradi a 26 évemmel, de én eddig egy alkalommal sem ittam le magam azért, csakhogy jó kedvem legyen, vagy hogy megmutassam, mekkora nagy tökös gyerek vagyok. Ellenben...

    Kes:
    Nem tudom, ki vagy, lehet találkoztunk. Neveket két okból kifolyólag hadd ne mondjak:
    - nem vagyok spicli,
    - nem emlékszem már rá :D
    de én nem úgy vettem észre, hogy "azonban ennek ellenére sem mondanám, hogy mértéktelen italozásba fulladtak a dolgok, mert részeg embert (tán Neben és Dokin kívül /no offense/) egyetlen találkozón sem láttam és valóban egy portál-találkozónak nem is az alkohol a fő célja." nem igazán állja meg a helyét. Mi a részeg definíciója? Felülök a biciglire és az első oszlopon gellert kapva benyalok az árokba? Ilyet pedig én láttam a talin. És nem Neb, meg Doki volt (nem védem őket).
    Azt mivel magyarázod, hogy egy nálam fiatalabb srác azzal töltötte el az egész találkozót, hogy itta, itta, itta, itta és itta a sört. Már mondták is neki, hogy "ne igyál már többet", erre elkezdett ordítozni (dühkitörés), majd lecsillapodott, magába roskadt az újabb sör nyakalása közben. Ez már a "hülyére itta magát" kategória szerintem.
    Másik: nem egy képet láttam a talikról. jó a kedv, meg minden. Aztán mégegy jéger és átfordul a dolog. Van aki nem bírja, van aki jobban, aki jobban, az osztja a köröket és a többi már csak megfelelésből is iszik. Nehogy azt mondja má' a többi, hogy beszari vagyok. Azokról, akik mindenáron egy ilyen csapathoz akarnak tartozni, azok meg pláne inni fognak. Ne mond azt, hogy ez hülyeség, mert így van. Én is voltam nem egy csetes találkozón, több naposon is, tudom milyen az, amikor az ember fejében már ott a lé és jó a kedve tőle... Nem vagyok antialkoholista, mielőtt megmártaná bennem valaki a kést. :D
    Nem egy olyan mondatot hallottam, hogy "most ezt, vagy azt hánytattam." "lehányták a rózsasort". "nem találtunk vödröt, mert már valakinél volt. a budiban meg hányás közben elauldt x y." Ha ilyen rossz a társaság gyomra, akkor ott valami fertőző szervi baj lesz... Vagy ezekről az esetekről nem tudsz?

    Ha vetted a fáradságot és egy féligmeddig laikus (én) előző kommentjét (azt a nagyonhosszút) elolvastad, akkor a "némagyereknek az anyja sem érti a szavát" idézetre írtam én is. Egy közösség, igen, a köz egyedeinek a döntéseiből él. Csak a köz egyedei között lehetnek olyanok is, akik 60-40, vagy valamilyen más százalékban a maguk érdekét, a saját elfoglalt helyét ebben a közbe nagyobbra tartják, mint az aprónak látszó, de idővel annál jobban elhatalmasodó problémát. Nem így gondolod? Ilyen IS előfordulHAT. Remélem a feltételes mód plusz kiemelése miatt sem fog senkisem a torkomnak ugrani, hogy "mitpofázol mán' bele?!"

    Kes. Szerinted ez a "régi időket visszahozó tali" úgy megrendezésre kerülhet, hogy azok, akik "jártatták itt a szájukat" nem legyenek negatív irányban megkülönböztetve? Te rendszeresen olvaszod Gizmo blogját, vagy valaki leadta a drótot, hogy "köpködnek ránk!"

    Remélem nem vetted egyetlen szavamat sem személyes sértésnek, csupán kíváncsi vagyok erre a dologra. És ez nem formális.

    VálaszTörlés
  16. Jaj. Mégvalami: azt, hogy ki kilyen mértékben részegedett le, nem tudom 100%os pontossággal. Viszont, ami az én véleményemből a közösség azon tagjainak, akik találkozókra járnak, egyet jelenthet: hiányt, egy minusz embert. Mivan, ha én anno, azon az egy találkozón, (amit ugye csetelés is megelőzött) úgy döntök, hogy nekem ez a bagázs mégszem szimpatikus ezzel a szórakozási stílussal? Oké, nem jelentek én akkora veszteséget, sőőt... Semekkorát. :D De lehet olyan, aki oszlopos tagja lehet majd idővel a bandának és neki ez a típusú banzáj nem gyere be. Ezt sem sértésnek szántam.

    VálaszTörlés
  17. ígyvan Zsorzsi. Emlékszel a vesztendes nalónos talikra? Végén már senki nem ment el, amiatt a kb 3 ember miatt (nalón csipcsi és csatlósaik) bár ot nem lerészegedés volt, hanem csak undorítóak voltak szimplán... hogy a kis 13-4éves pasikákra verték ott nyilvánosan a szottyadt buzi farkukat...

    VálaszTörlés
  18. Jajjmá' szivi. Kellemetlen helyzetbe hozol ^^ :D

    Jah, de azzal nem az volt a baj. Érdektelen lett. Másrészt meg ott nem volt semmilyen összetartás.

    VálaszTörlés
  19. Itt ahogy láttam, meg hallottam van/volt. Ami nagy dolog. Csak nem szabad hagyni, hogy ellaposodjon az egész. Fix, íratlan, vagy épp leírt szabályok kellenek és nem az a "de erről is AKAROK szavazást". Anno a brutálon, ha ilyen volt, abban a pillanatban kirekesztettük az illetőt, majd ha bepróbálkozott megint, akkor tiltottunk rendesen. Én is tiltottam anno nem egy ilyet.

    VálaszTörlés
  20. Jó, nyilván mindenhol előfordulnak szélsőséges esetek, nem azt mondom, hogy nem, mert mindenkinek más az értékrendje és hozzáállása az alkoholhoz. De az ilyen bulikból meg általában a legvadabb sztorik kelnek szárnyra, sőt sokszor még kicsit el is túlozzák őket a kedves mesélők. :) Igen például a nálunk tartott bulin volt az, hogy Matsu a wc-n aludt, mert valóban túl sokat ivott, ő volt kb az egyetlen és ez még szerintem messze nem jelenti azt, hogy az egész társaság részegen fekszik.
    Én többek között azért szerettem meg a portálos társaságot, mert soha nem volt semmi sem kényszer (ellentétben például az egyetemi társaságokkal ahol van egy bizonyos lúzer vagy ha nem iszol hozzállás). Én soha életemben nem volt részeg típus, életemben 1x voltam részeg arra se vagyok büszke, de minden ember hibázik, vállalom, nem fogom letagadni. Viszont ebben a társaságban engem meg senki mást soha nem kényszerítettek arra, hogy ne igyak, ha nem akarok és nem is tettem, legfeljebb egy vagy két pohár valamit, ami jól esett. Ha meg összességében kultúrált az alkoholfogyasztás egy buliban az nem hiszem, hogy különösebben elítélendő dolog lenne. Szóval nem egy-egy sztori alapján kellene megítélni az egész társaságot. Különben is mindenki máshogy gondolkodik, mindenki azokkal legyen akikkel jól érzi magát, semmi nem kényszer. Nekem legalábbis eddig még senki nem panaszkodott, hogy ő innen most és azonnal haza akar menni, mert ez hű de borzalmas. Én sem támogatom az olyan bulikat, amik csak arról szólnak, hogy menjünk és igyunk, viszont rendkívül toleráns ember vagyok ezért el tudom fogadni azt is, ha valaki így gondolja, csak engem ne kényszerítsenek bele semmibe és onnantól már rendben vagyok. Ezek ellenére tényleg nem jellemző a trek-es találkozókra a nagyon vad piálás (vagy csak én láttam túl sok jóval rosszabb társaságot).
    Nekem személy szerint nincsen senkivel se problémám, azt is elismerem, hogy mindenki máshogy gondolkodik egy társaságon belül is, nem lehet mindenkivel egyetérteni. Részemről én nagyon toleráns lény vagyok, mindenféle diliket el tudok fogadni mások részéről, amíg nem megy át a kultúrált vitatkozás abba a formába, hogy mindenki oltogat mindenkit és kölcsönösen anyáznak. Vélemények szokások eltérnek, szerintem lehet normálisan rendezni, megbeszélni a dolgokat és kitalálni valami olyan megoldást, ami mindenkinek megfelel, viszont ehhez mind2 oldalról szükséges bizonyos fokú kompromisszumkészség és tolerancia. Egy nagyobb (20fő és +) társaságban tapasztalat, hpgy úgysem működik a mindenki mindenkivel elvan és beszélget, mert ennyi embernél már kisebb csoportok alakulnak akaratlanul is és akkor mindenki nyilván azokkal foglalkozik többet, akik szimpatikusabbak neki. A Star Trek találkozó szerintem is főleg a Star Trekről szóljon és ezzel a véleménnyel biztos egyetértenek páran a portálról is (Spec és Sev biztosan), az alkoholfogyasztással meg addig nincs baj amíg kultúrált formában és mértékben zajlik.

    Gizmo blogját rendszeresen olvasom mióta portál van és mióta van neki , fel is van véve az én blogom ezt olvassuk rovatába is, hogy könnyen elérhető legyen. :)
    Hozzászólogatásokban nem vagyok valami aktív, csak ilyen kis névtelen olvasó vagyok :)

    VálaszTörlés
  21. Én meg csak itt olvasgatok és csendesen örülök, hogy egy magyar Star Trek fórumnak sem vagyok a résztvevője :-)) (Bocs, Gizmo, ez kikívánkozott...)

    VálaszTörlés
  22. Örülök, hogy kulturáltan, mindennemű anyázást mellőzve tudtok társalogni. De tényleg. XD

    Gyuri, a cset az valahol mégiscsak egy más világ, más közös érdeklődési körrel. Ja, ezt nem is neked, hanem Nichyenek kéne írnom, ő hozta fel. XD

    A portálnak -legalábbis ennek- van egy olyan fő funkciója, hogy a magyar trek rajongókat egy helyre gyűjtse. Az első tali pedig egy véletlen műve. Eredetileg egy pécsi, lokál tali lett volna Spec, Sev, Hetes és Ezri között, csak ez kitudódott cseten és össznépi lett belőle.

    Persze tuti, hogy előbb utóbb anélkül is szerveztünk volna közöset.

    Gondolom annál a csetnél is így voltak a dolgok, csak más közös érdeklődési körrel, ami valószínűleg nem bírt akkora összetartó erővel és valószínűleg egy idő után a tagok sem kapartak egy egy új találkozóért.

    A portálon azért annyival másabb a helyzet, hogy ha trektől függetlenül is, de összejárnak páran, a nagy talikra új tagok is eljönnek, csak ahogy előttem páran leírtátok -és én is így gondolom- az utóbbi időkben a trek háttérbe szorult.

    Ami nekem már sok volt, az a zamárdiban tartott találkozó. Azért azt ne mondja senki, hogy ott nem az ivásra volt fektetve a hangsúly, akár akarva akár akaratlanul.

    Lehet hogy csak én nem látom tisztán az eseményeket, merthogy akkor még Zooval voltam együtt, így az ő sárga földig való lerészegedésének még jobban ki voltam téve, de azért valljuk be, az a tali inkább csak erről szólt.

    Kes: Nyilvánvaló okok miatt a blogon sosem írtam le ki hogy részegedett le vagy hogy mit csinált részegen.

    Ha mégis, mert aranyos volt (legalábbis az én/mi szemszögünkből) azt próbáltam finoman leírni, mint pl Matsu esetében.

    Egyszer fordult elő, az Avald -talinál, hogy igen is, leírtam, hogy Neb és Zoo hajnalban úgy beb@sztak, hogy kettőig nem tudtak elszámolni.
    Ezt is csak azért mert a tököm ki volt velük abban a szent pillanatban. Arról a kellemetlenségről amit pl Mersének okoztak nem is beszélve. (az hogy nekem mit okoztak, az egy dolog, nem én voltam a házigazda)

    Hogy utána ezekből az élménybeszámolókból ki mit szűrt le és a képekből mit látott ki, az az ő értékrendjén múlik.

    A történetek kiszínezgetése pedig nem feltétlenül kiszínezése a valóságnak, gondolj csak arra, hogy mindenki mindent máshogy lát, máshogy él meg, ezért máshogy meséli el. A megoldás egyszerű, nem kell egy véleményre hagyatkozni. :)

    Az ivás valóban nem kényszer, sosem volt az, de szerintem soha senki nem is mondta, hogy basszus, ezek kényszerítettek engem egy üveg tojáslikőr lenyelésére. (még amikor Szendzsiék az első talin vodkát csempésztek a kólámba, az sem volt kényszer, magamtól ittam meg. Igaz, nem is tudtam róla, hogy alkohol van benne)
    De ha megnézed az új, esetleg fiatalabb tagokat akik eljönnek talira, lehet, hogy korábbi buliélményekből kiindulva azt gondolják, hogy a mi társaságunkban is inniuk kell, hogy befogadjuk.

    Magamból kiindulva pedig, én még egy citromos sörtől is képes vagyok beállni, nem hogy esetleg egy nálam fiatalabb, bár igaz az is, hogy a fiatalok elég edzettek manapság ilyen téren. XD XD XD XD XD

    VálaszTörlés
  23. Najó. Írtam egy választ, de nem küldte be és elveszett. Szal nem írom le megint, bocs. Kivan vele a tököm. A lényeg az lett volna, hogy szerintem a talin is lehet moderálni, ha valaki sokat iszik, akkor azt kell neki mondani, hogy állj. Mert ha új tag van, azt elriaszthatja a budinalvás, részegen (nem bántom a srácot, mert nem ismerem. lehet jófej gyerek - én csak egyszer találkoztam vele, akkoris egy fél órán belül részeg volt).

    Nem kiszínezés ez Kes. Vagy félreértesz, vagy nem figyelsz arra, amit írok. Nekem például sokkal jobban számít egy kívülálló véleménye olyan helyzetben, amikor tudom, hogy egy másik bennfentes elfogult lenne. Az ivócimborák, akik az "ivászatot" viszik egy talin, azok nem fognak egymásra köpködni. Ne is köpködjenek, mert az a legundorítóbb dolog, ha valaki spicli. De én úgy formálhatok véleményt, hogy nekem semmi bajom nem lesz belőle, nem leszek onnan kiutálva, stb. Az, hogy csak a negatívumokat ragadom ki, annak meg szerintem csak örülni lehetne, mert ezzel látod, hogy van olyan, aki ha lát x darab képet, meg hall x embertől részegedős sztorikat, akkor milyen véleménye lesz. És nem mondhatja rám senki hogy prűd vagyok, sokat láttam már, sokat elviselek, eléggé toleráns vagyok. És ezt szerintem a ti érdeketek, hogy elkerüljétek az ilyen véleményeket. Hogy egy ilyen hülye kretén, mint én ne tudjon hasonlóan kedves kritikát írni például most neked. Ha meg valaki hazudott előttem és én úgy formálok véleményt, az meg nem az én bajom, ezért se te, se senki más nem hibáztathat. Ha valaki ferdítve adta tovább a berkeiteken belül, akkor hiba van a képletben és el kell gondolkozni azon, hogy hol kellene átalakítani, hogy elsőre helyes megoldás jöjjön ki.

    Nem akartam és se beleszólni a dolgaitokba, se tanácsot adni. Csak nem értem, hogy egyeseknek miért kell ennyire "túljól érezniük magukat" és ezzel egy bizonyos véleménycsoport szemében eléggé ledegradálják a találkozókat, vele a közösséget, mint egészet, az egyedeket, hogy miért nem tesz valaki valamit és így elképzelhető, hogy nem fognak csatlakozni. Ha ez mind figyelmen kívül hagyható, akkor elnézést, kár volt beleszólnom.

    Aki nem tud vitatkozni, az hülye. Aki keveri a kúrvaanyázással, az meg buta. Ennyi a véleményem róla, örülök, hogy el tudtunk beszélgetni (néha egymás mellett ugyan), és minden rossz érzés nélkül mondom, hogy annak ellenére, hogy neked ez a téma (ahogy kiolvastam az írásodból) kicsit terhessé vált, sok sikert kívánok, plusz még azt, hogy jó sokáig maradjon meg az oldal, vele a fórum és vele a közösség. És hogy ne legyen alkalmam se nekem, se másnak ilyeneket még csak megfogalmazni sem, mint amit tegnap, meg ma. :)

    VálaszTörlés
  24. Tudjátok, én igyekszem. Beláttam a hibáimat, hogy a találkozók sajnos rossz irányt vettek, és elhatároztam, hogy változtatok rajta. Gyurinak igaza van abban, hogy aki nem tud vitatkozni, az hülye, de ugyanakkor aki nem képes elfogadni és támogatni egy olyan ember próbálkozását, aki megbánta és szeretné helyrehozni a hibáit, az szintén ostoba.

    VálaszTörlés
  25. Tudod van az a tulajdonság, hogy "dac". Meg "gőg" vagy éppen a "csőlátás". Aki ilyennel rendelkezik, attól ne várj második esélyt. :(

    VálaszTörlés
  26. A dac és a gőg lenyelhető. A csőlátás tágítható!
    Az igyekezet dícsérendő.

    De a dilemma még mindig adott. =D

    Menjek, ne menjek. Mindkettő mellett szólnak érvek, csak még határozat nem született ez ügyben XD

    VálaszTörlés
  27. a dac és a gőg lenyelhető, de ha sokak dacolnak és gőgősködnek, akkor nem tudod lenyelni, mert nem fér el benned.
    Az igyekezet indeeeed, dicsérendő.

    Hogy te menj, vagy ne menj? Menj.

    VálaszTörlés
  28. Aki sokad dacoskodik velem és állandóan gőgös, azt előbb utóbb pofán verem. XD XD

    Na de messze van az még, majd alakul XD

    VálaszTörlés