2013. július 4., csütörtök

Közvéleménykutatás :D

Arra gondoltam, hogy mivel eredendően nem a nagyközönségnek szántam a blogot, (értsd: Az internetről idetévedő akárkicsodák), átállnék erre a meghívós témára. Persze lehet, hogy ennek meglenne a maga hátránya, pl az, hogy (újra) kiengedhetném a gőzt és sok marhasággal pakolnám teli (épp dolgozom is egy ilyen bejegyzésen), de így sokkal barátibb lenne a légkör, a kommenteket csak azok láthatnák, akik kaptak meghívót, nem lenne "Véresre baszva" találatom sem (igaz, hogy néha én is rá szoktam keresni, megnézni, hányadikként dobja ki a blogot :D), úgyhogy erősen filózok a témán. :D

Vélemény? :D

8 megjegyzés:

  1. Ahogy gondolod. Valójában idetévedt idegenek ritkán kommentelnek hozzád, úgyhogy sokat nem változna a helyzet akkor sem, ha meghívós lenne a blogod.

    VálaszTörlés
  2. Eleve Spam-hez teszi őket :D Itt nem is nagyon jelennek meg. De nem is ezért gondoltam rá, hanem mert szerintem akkor kicsit barátságosabb lenne a dolog. Ti ugyan úgy tudnátok olvasni vagy kommentelni, ha akartok, viszont a nyílt internet számára ezekből semmi sem lenne látható. :D

    De mindez csak egy kósza ötlet volt, van egy sanda gyanúm, hogy lusta leszek ilyesmivel foglalkozni :D

    VálaszTörlés
  3. Nem sokat számít, a szíájéj mindenképp látni fogja a bejegyzéseidet. :D
    Azt ne kérdezd, miért épp téged figyelnek, de ennyi erővel téged is figyelhetnek ugyanúgy, mint akárki mást. Persze mivel főleg kémprogramok végzik a melót, mellőzd az olyan kifejezéseket és szóösszetételeket, mint pl. terrorizmus, véresre b@szom Obamát és ilyesmi. :D :D :D

    Szerintem amúgy idegenek, akik véletlenül tévednek az oldalra, nem különösebben törődnek a bejegyzéseiddel, mivel - valljuk be - minden szavadból zubog az elmebaj. :D
    De amúgy aki nem ismer, minek olvasná a blogodat, pláne a hosszú bejegyzéseidet?
    De ha azt nézzük, hogy ez a blog a TIÉD, személyesebbé teheted azzal, hogy csak azokkal osztod meg, akik valamilyen szempontból fontosak a számodra. Így a követőid tudják majd, hogy ők különleges helyet foglalnak el a kis szívedben. Vagy csak azt hihetik... :D :D :D
    És persze így könnyebb a persona non gratakat is távol tartani... :)

    VálaszTörlés
  4. Opcsi, rág mindig lehet számítani! :D

    Nyilván nem olvassák el, mint ahogy én sem, ha kulcsszó alapján kidob valami olyat is, ami nem tartalmazza a kívánt információmennyiséget, de nem tudom.... majd alakul ez még. :D Görögországban megálmodom. :D

    A kémek meg kémkedjenek, ez a dolguk. :D Ne félj, én is azt csinálom a nap 24 órájában, csak nem hivatásszerűen. Ebből kifolyólag rejtjeles üzeneteket adok le, mint pl. Az elefántok északra vándoroltak...

    De psssszt.... erről te nem tudsz semmit, ez a komment hivatalosan nem is létezik!

    VálaszTörlés
  5. Igyekszik az ember. :D

    Azt tudom, hogy elvileg a meghívásos rendszer ellenére is egyszer egy vadidegen kommentelni tudott egy bejegyzésemre, szóval igazi biztonság nincs, amennyiben arra vágysz. Azóta persze mindent duplán leellenőriztem és beállítottam, de ezek után ki tudja, hogy a magáncucc valóban magán-e. A legjobb persze egyáltalán semmit nem kitenni a netre, de akkor meg épp a blog lényege szűnik meg. :)

    Én amúgy sem tudok semmit... :D

    VálaszTörlés
  6. Szerintem a privát üzemmódra állítással kicsit a blogolás lényege veszik oda, legalábbis bennem még él egy olyan kép régről, hogy a bloggal az ember az internet nyilvánosságát pont arra használja, hogy eljusson másokhoz.
    No meg ugye ami felkerül egyszer valamilyen formában a netre az ott is marad és megszerezhető / hozzáférhető, ha nem is a mindennapi ember által, de kormányok, cégek, hackerek által biztosan, ha akarják. Úgyhogy én általában azt az elvet vallom, hogy amit felrakok a netre, az olyan, ami mehet akár mindenkinek,amiről meg úgy gondolom, hogy nem a nyilvánosság elé való, azt fel se teszem.
    Sok ember meg inkább magának vezet blogot. Én pl. szinte 100%-ig biztos vagyok benne, hogy az enyémet kb. a kutya se olvassa, ebből a szempontból viszont teljesen mindegy privátban vagy nyilvánosban fut-e, mert úgyse jut el 1-2 amúgy is közeli baráton kívül senkihez, max a lehetőség van meg rá, hogy vadidegenek is megtaláljanak.

    VálaszTörlés
  7. A blogolás olyan, mint a naplóírás; elsősorban önmagadnak szól, nem másoknak - kivéve, ha exhibicionista vagy, és még a 2 nappal korábbi, reggeli sz@rásod részleteit is meg akarod osztani másokkal...
    Ez egy bizalmas dolog, és ha hajlandó vagy másokat is beavatni a privát szférába, az szerintem valahol a másik emberi minőségét is jellemzi, hogy kvázi méltó a bizalomra. (de ezzel persze simán vissza lehet élni)
    Mondjuk, az is igaz, hogy akármilyen privát egy blog, értelmes ember a legeslegbensőbb gondolatait vagy érzéseit nem teszi ki a netre, mivel ezek nem oda valóak, és másokra sem tartoznak - blog ide, blog oda.

    Én azt mondom, hogy legyen meghívásos a blogod, mert bár a mindenkori titkosszolgálattal együtt fogják a tagok olvasni, boldog-boldogtalan akkor sem fér hozzá a bejegyzésekhez.
    És még egyszer hangsúlyozom: ha figyelik is az internetes forgalmat, egészen biztosan nem pont a te blogodra vadásznak, hanem címszavakra és szövegösszefüggésekre, amik potenciális veszélyforrást jelenthetnek. Ilyen szempontból te irreleváns vagy. :)

    VálaszTörlés
  8. Hali! Én - bár csak egy idetévedt - vagyok, de szeretem olvasgatni az írásaidat. még egy 4 éve találtam rád, azóta csendben nézegetem. Szerintem ne legyen meghívós, biztosan sok embert érdekel, mert jókat írsz. Nyugodtan légy olyan, mint 4-5 éve, nyilvánosan!!
    Zsófi

    VálaszTörlés