2013. május 22., szerda

Trek és miegyéb

Azt hiszem, a kísérlet kudarcba fulladt. Különösebb lényege nem volt, mint ahogyan a múltkori WC papírosnak sem, de az legalább sikeres volt. :D

Úgy voltam vele 15-én, hajnal fél 1-kor, amikor kijöttem ötöd magammal az Aréna IMAX terméből, hogy egy árva szót sem fogok írni az új Star Trek filmről. Miért? Mert fejbe vágott. Csúnyán. Tetszett, és nem tetszett, imádtam és utáltam, rajongtam és el voltam keseredve. Egy oka volt, Khan.

Emlékszem, annak idején, valahogy 2009 - 2010 körül, mikor az első film okozta sokk (pozitív vagy negatív értelemben, azt mindenki maga dönti el) lecsillapodott, a portálon felröppent egy hír, hogy a következő Trek film valószínűleg egy Khan haragja feldolgozás lesz és emlékszem a reakcióra. Emlékszem a sajátomra is és úgy rémlik, nem rajongtunk az ötletért. Az igazi, bár ez rossz szó, inkább úgy mondom, az eredeti Khan 2009ben meghalt és azt hiszem, pont ez volt a tiltakozást kiváltó ok.

Már kezdtem megnyugodni, egészen addig, amíg Kirk el nem kezdte az akkor még John Harrisonként ismert fickót végelgyengülésig ütlegelni. Na, itt lett gyanús a dolog... Aztán persze a félelmem beigazolódott, mert a kedves parancsnok elújságolta, hogy ki is ő valójában.

Mostanra már lecsillapodtak amiknek le kellett csillapodniuk, amihez persze az kellett, hogy ezt megoszthassam valakivel, amit ma fészbúk cseten meg is tettem. És azt kell, hogy mondjam, az új Khan is szimpatikus. Kicsit furcsa és félre kell tenni a régit, végül is új idővonal és új bla bla. És persze új idővonal ide vagy oda, előbb vagy utóbb Kirk és kis csapata úgyis belebotlott volna az őrült, felsőbbrendű komplexustól szenvedő -ahogy az Enterprise magyar szinkronjában fordították- javítottakba, úgyhogy jöjjön, aminek jönnie kell.

Filmkritikát nem fogok írni, azt majd az illetékes elvtárs ( :D ) megteszi, és ha megteszi, majd belinkelem ide, én csak annyit akarok mondani a hozzám hasonló konzervatív(abb) Trek rajongóknak, hogy a kezdeti (tehát az első film után felröppent "lehet, hogy Khan feldolgozás lesz") rosszallás és tiltakozás ellenére egy abszolút élvezhető, jó film lett, amit érdemes megnézni, mert ennek a filmnek egészen Trek szaga van (nem úgy, mint az előzőnek, ami szintén nem rossz, de azért na...) és ha ezen az úton halad tovább a dolog, akár a régiekhez méltó is lehet majd ez az új idővonalasdi.

Kicsit bővebben a film okozta élményekről, itt olvashattok, itt még képek is vannak. :D Komolyabb kritikát pedig itt nézhettek. Én tök jókat röhögtem a srácon, a "Meg fogom enni a gyerekeidet. És mindezt szimpatikus eleganciával fogom tenni." mondaton pedig konkrétan besírtam. :D

De, hogy ne mondjátok rám, hogy szőrös szívű vagyok, kaptok tőlem egy képet a karakteremről és a legénységemről, amint a hajóm alatt -ahogy a Csocsó című filmben mondta az elvtársnő a május elsejei felvonulás alkalmával- állnak, mint lóf@sz a hideg vízben. (mindezt nem tudom, milyen elgondolásból) 


5 megjegyzés:

  1. Az új Trek-film mindenkit fejbevágott, én konkrétan eltévedtem hazafelé egy rövidke, egyenes úton :-D
    Már 9.-én ott dobrokoltam a moziban, de 9 nappal később sem igazán tudtam még, hogy mit írjak róla - pedig addigra megnéztem már még kétszer -, egyszerűen nem tudok róla normálisan beszélni :-D Hatalmas film és tényleg igazi Trek-film :-D
    Engem az új Khan nem "bántott" annyira, a kasszikus ST-filmek közül nem ez a kedvencem, bár tény, ezt is szeretem Ricardo Montalbannal együtt.
    Amitől most félek, az az, hogy Simon "beígért" egy Voyage Home-feldolgozást, de nagyon remélem, hogy csak viccelt... Bár logikusan most az jönne, hogy egy igazi, nagyot durranó, fergeteges sci-fi - sőt, Trek! - vígjátékkal teszik föl az i-re a pontot a leköszönő, 3. filmben... Szóval szorgosan aggódom tovább, ugyanis a Voyage Home nálam az első helyen áll a First Contact-tel holtversenyben :-D Ha megcsinálják, és még ezzel is meg tudnak győzni, akkor nekem annyi, részemről további filmeket fogok követelni ettől a bagázstól :-D

    VálaszTörlés
  2. Az illetékes elvtárs szombaton nézi meg a filmet. :)

    VálaszTörlés
  3. Hűha, akkor remélem nem spoilereztem el semmit :D :D :D

    VálaszTörlés
  4. Én pont most fejeztem be a kritikaírást. Imádtam az új Khant. Nekem még 2009-ben az első filmnél voltak komoly félelmeim, főleg attól féltem, hogy J.J. teljesen "megcsonkítja" Spock karakterét. De szerencsére nem :) Sőt kifejezetten értékeltem, hogy nem szakított a hagyományokkal és rengeteg apró kiutalást tett a régi sorozatok/filmek felé, mégis sikerült új köntösbe bújtatni az egészet. Ha ebben a szellemben készül majd a következő film és a Star Wars VII. is akkor nagyon el leszek kényeztetve :D

    VálaszTörlés